Olyan
önkéntes munkát kerestünk, melyben fontos célként fogalmazódik meg a társadalmi
beilleszkedés, egyenlőség.
Úgy
döntöttünk, hogy sérült gyerekekkel szeretnénk valamilyen
programot/foglalkozást szervezni, és ezt lehetőleg valahol könnyen
megközelíthetően tehessük, így feladatunk színhelyének a jászberényi Maci
Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálatot
választottuk, mert itt sajátos nevelési igényű gyerekekkel is foglalkoznak, és
itt megkapják a számukra szükséges ellátást, fejlesztést.
Sokan nem tudják kik azok a sajátos nevelési igényű
(SNI-s) gyerekek, hiszen nem sokan érintettek közvetlenül ebben a témában. Ha
az interneten rákeresünk, akkor sem tudunk meg sokkal többet erről, hiszen
szinte mindenhol törvényeket, jogszabályokat és azok magyarázatait
találjuk. Sajátos nevelési igényű gyerekeknek azokat a gyerekeket nevezzük,
akik testi, értelmi, érzékszervi, beszédfogyatékosak, autisták, több
fogyatékosság együttes előfordulása miatt halmozottan fogyatékosak, vagy
pszichés fejlődés zavaraik miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és
súlyosan akadályozottak. Felmerül a kérdés, hogy mi hogyan tudunk segíteni?
A Bagoly
osztály tanulói mellett 4 pedagógus tevékenykedik minden nap. Az SNI-s gyerekek
fejlesztő iskolai osztályában több különböző, más típusú ellátást igénylő
gyerek van, fejlődésük érdekében az lenne a legjobb, ha mindegyikük mellett
lenne egy külön segítő, aki az egyéni fejlődésüket támogatja. Ezért a fejlesztő
iskolában szívesen veszik, ha a csoport foglalkozásaira az arra elhivatottságot
érzők bekapcsolódnak és segítenek a gyerekeknek egyéni feladatuk elvégzésében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése