Értő olvasóink a zenei felvezetésből már rájöhettek, hogy látókörünket a III. fordulóban kicsit kiszélesítettük, köszönhetően választott példaképünknek.
Szépkorúak Társasága
Írta: Klári
TEDD: ODA Online Demokrácia
Verseny 3. fordulójában azt a feladatot kaptuk, hogy keressünk egy számunkra
példa értékű tevékenységet végző embert. Csapatunk Petrics Anna tanárnőt
választotta, és rajta keresztül jutottunk el, a jászberényi református
gyülekezet Szépkorúak Társaságához, akiknek köreiben egy emlékezetes kedd
délutánt töltöttünk és rengeteg mindent megtudtunk a társaságukról és jobban
beleláttunk Petrics Anna tanárnő e tevékenységébe is.
A társaságot 12 évvel ezelőtt
alapította az akkori lelkipásztor. Az utolsó lelkipásztor - állandó segítőjére
- Petrics Anna tanárnőre hagyta a társaság vezetését, aki örömmel vállalta el
ezt a felelősségteljes feladatot.
Az ott töltött délután alatt
megtudtuk, hogy a Szépkorúak elnevezés onnan származik, hogy mivel ők szinte
mindannyian túl vannak a 60. életévükön, kikérik maguknak, nem öregek, mert nem
érzik magukat annak, ők csak szép kort éltek meg.
Minden kedden délután összegyűlnek,
és megbeszélik kivel mi történt az eltelt egy hétben, valamint imádkoznak,
énekelnek és persze nem utolsó sorban, tanulnak. Ők alkotják a Szépkorúak
osztályát, aminek az osztályfőnöke természetesen Petrics Anna tanárnő. Néhány
évvel ezelőtt el is ballagtak, valamint le is érettségiztek. Mindent ugyanúgy
csináltak, mint a végzős gimnazisták, csak az érettségi tantárgyakban volt némi
eltérés.
Évente szerveznek
osztálykirándulásokat, különböző táborokat, kirándulásokat, délutáni
összejöveteleket, természetesen az egész református gyülekezet közreműködésével.
Igazából, most értettem/értettük
csak meg, mit is jelent pontosan az a mondás, hogy második gyermekkor. Egy
bizonyos kor után az idős emberek, ugyanúgy igénylik a szeretetet, odafigyelést
és törődést, mint a kis gyerekek, s ezt az odafigyelést nekünk kell közvetíteni
feléjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése