A jelnyelvről

Iskolánkban nagyon sok színes egyéniség található mind a diákok, mind tanáraink között. Utóbbiakat mindenki ismeri a ház falain belül, de például nem biztos, hogy sokan tudják, hogy a siketekkel, beszédfogyatékosokkal való kommunikációhoz szükséges jelnyelvvel ismerkedett egyik tanárnőnk is.

Interjú Kiss Enikő tanárnővel

Kedves Tanárnő! Nagy megtiszteltetés, hogy egy interjú keretén belül be tetszik avatni bennünket ezen különös kommunikációs nyelv titkaiba. Első kérdésként arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire volt nehéz a jelbeszéd elsajátítása?

Nem sajátítottam el, hanem alapszintű tanfolyamra jártam, de a hétköznapi élethez szükséges dolgokat el tudom jelelni, le tudom ezen a nyelven kommunikálni. Akik a napi életben használják a jelnyelvet, nem mutogatásnak, hanem jelelésnek hívják, ha valaki az előbbi módon nevezi ezt a nyelvet, azért nagyon haragszanak. Maga a jelnyelv megtanulása nehéz volt. Leginkább azért, mert amikor egy-egy kifejezést megnézel, könnyűnek tűnik, de ahogy egymás után tanulod a jeleket, hogy mi mit jelent, megjegyzed, mész a következő jelre, és egyre több és több van, a végén kiválóan összekevered. Amikorra letisztul, és pontosan tudod melyik jel mit jelent, akkor már gyorsan el tudod jelelni mit is szeretnél mondani.

Nehéz amiatt is, hogy a tanulási folyamat részeként közben szájról is kell olvasni. A kettő együtt, a jelelés figyelése, elsajátítása és mindeközben a szájról olvasás alkalmazása is, ez nagyon nehéz. A tanfolyam vezetője egy férfi, akinek a szülei  siketek voltak, ezért neki a jelnyelv lett az anyanyelve. A tanárunk elmesélte, hogy akik a szájról olvasást megtanulják, azok képesek a buszmegálló két végéből kommunikálni, képesek egy beszélgetést a szájról olvasással követni, kitalálni annak menetét, akkor is ha egy-egy szót nem látnak/értenek pontosan, majd közelebb menve hallani is magát a beszélgetést.

Hogyan jutott eszébe tanárnőnek, hogy szabadidejét pont a jelnyelv megtanulásával töltse? 

Valójában nem tudom, miért kezdett el érdekelni, talán mert sok nyelvbe belekezdtem, elsősorban az iskola miatt, tanultunk osztjákot, latint, gyerekkoromban németet. Belekóstoltam a spanyol nyelvbe is, mert az nagyon tetszik, és kíváncsi lettem, milyen is ez a jelnyelv, hiszen mégiscsak egy speciális kommunikációs forma. Úgy éreztem, menni fog ez nekem, és arra is gondoltam, hogy Jászberényben is élnek siket emberek és így tudok majd nekik is segíteni. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy ők egy nagyon zárt közösséget alkotnak, egy zárt közösségben élnek, és nem szívesen engednek be maguk közé senkit. Leginkább csak azokat ismerem, akik tanítottak, a többiekkel nincs kapcsolatom. De ha már egyszer majd egy valakinek segíthetek ezáltal, akkor már érdemes volt tanulni. Gondolkodtam azon is, hogy munka mellett szívesen dolgoznék jeltolmácsként, de ebben még nem döntöttem, a képzés maga nagyon sokba kerül, nehéz is, viszont a képzett jeltolmácsok nagyon keresettek, mert kevés van belőlük. 

Tanárnő azt mondta, hogy amit eddig elsajátított, az tulajdonképpen egy alapfokú ismeretanyag. Nem tetszett még arra gondolni, hogy tovább kellene ezt a tudást fejleszteni?

De! Nagyon sokszor gondolkodtam már rajta, több lehetőség is adódott a jelentkezésre, de ez túl sok időt venne igénybe a tanítás mellett. Egy 60 órás tanfolyam időben 1 nyár. Még nem tudom hasznosítani magát a tudást annyira, amennyire elterveztem, a jelenlegi állapothoz, hétköznapokhoz pedig elegendő az a néhány száz szó/jel amit használni tudok.

Mik azok a dolgok, amiért a beszédfogyatékosok szívesen használják ezt a nyelvet és mi lehet az oka az elzárkózásuknak?

A nyelv maga szavakból áll, nyelvtana nemigen van. A jelek egyértelműek, a mimikából kiválóan olvasnak, ezért nincs lehetőség arra, hogy becsapd a másikat. Ezek az emberek nem szeretik, ha sajnálják őket, ezért az elzárkózás, de ez valahol érthető is.

A jelnyelvben hogyan fejezhetők ki az érzelmek, például hogyan kommunikálunk le egy veszekedést? Milyen érdekességei vannak még a jelnyelvnek?

Ilyen esetben a nagyon heves artikulálás, jelelés. Sokszor egy jel többféle dolgot is jelent. Vannak logikus jelek, pl az evés, ivás, főzés jele, ami mindenki számára egyértelmű, és vannak olyan jelek is, amelyeknek semmi közük a jelentésükhöz. A jelelés során a kezeinket megkülönböztetjük aszerint, hogy melyik az aktív kéz és melyik a segítő kéz, ugyanis adott beszélgetésben nem mindegy, hogy melyik irányba kezdek el mutatni egy jelet. Érdekesség, hogy a különböző nyelvjárásokat is lehet alkalmazni a jelnyelvben, bizonyos szavakat más jelekkel fejezünk ki.

 

Mi az, amit Tanárnő még fontosnak tart?

Napjainkban vita folyik arról, hogy a siketek megtanuljanak-e jelelni, vagy inkább a szájról olvasás segíti őket jobban. Néma siket ember nincs, beszélni ők is tudnak, meglepő módon zenét is hallgatnak, éreznek valamit belőle. Legnagyobb esélyük a hallók közt tanulóknak van, de szerintem nem kell elvetni a jelelést a kommunikációjukban.

Köszönjük szépen, hogy mindezeket megosztotta velünk Tanárnő, számunkra nagyon érdekes és tanulságos beszélgetés volt.

az interjút készítette: Fügedi Dávid és Stomfai Dániel

A dolog érdekessége, hogy lehet, mi fogunk találni tanárnőnek egy segíthető valakit? No de ne szaladjunk előre ennyire, ez maradjon a mi titkunk ;), mindenesetre lehetséges, hogy belevágunk – feltéve ha mindkét fél beleegyezik – egy közvetítésbe, és ha sikerrel jár, mindenképpen beszámolunk róla. Úgy tűnik, a blogunk és a hírcsatornánk (fb oldalunk) mindenáron életben szeretne maradni :), még akkor is, ha ez a verseny véget ér.